A főváros VI. kerületében, a Lendvay utcában, a Fidesz-székháznál vasárnap nem sokkal 20 óra után az arcukat sállal, csuklyával takaró, a székház két nyílászáróját megrongáló, az ingatlan kerítését bedöntő, erkélyére felmászó csoport tagjai közül a rendőrség azonosította, elfogta, előállította, gyanúsítottként kihallgatta, és őrizetbe vette G. Antal és Z. András 19 éves, Sz. I. Ábel 21 éves és B. Gábor 33 éves budapesti lakosokat, Sz. Zoltán 35 éves tatabányai lakost és R. Milán 26 éves soproni lakost.Garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytatja az eljárást – tartalmazza a rendőrség közleménye.
Az ügyben telefonon felhívtuk a BRFK sajtóügyeletesét, arról érdeklődve, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elleni tüntetésen is részt vehettek-e az őrizetbe vettek, illetve vallottak-e erről valamit az elmúlt órákban, de Bognár Kinga rendőr főhadnagy arról tájékoztatta az MNO-t, hajnali közleményük az irányadó, bővebb tájékoztatással nem tud szolgálni az ügyben.
Amikor megjelentek a vandalizmusról szóló első hírek, az Index és a 444 fociultrákról kezdett el tudósítani még vasárnap. Az ATV ugyancsak azt közölte, hogy az ultrák is megjelentek a helyszínen, akik „mocskos zsidók” skandálásba kezdtek. Az Ultras Liberi nevű portálon keresztül a szurkolók viszont elhatárolódtak az eseményektől és azt üzenték: „Szurkolók nincsenek ott, ha mi lennénk ott, akkor már bent lennénk a székházban.” Császár Attila, a televízió riportere is megerősítette, hogy nem ultrák támadták meg őket, hanem egy 45-50 év körüli és egy valamivel fiatalabb férfi
Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment. Megdobálták az épületet, a székház több ablakát bedobták, több helyen a redőnyöket is megrongálták, kidöntötték a kerítés egy darabját, és többen felmásztak a székház földszinti erkélyére.