Beállították a Tisza-tó vízszintjét

Ha nem érkezik jelentős árhullám, ezt a szintet egészen tavaszig megtartják.

MNO
2014. 11. 29. 7:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakember tájékoztatása szerint a 124 négyzetkilométer felületű síkvidéki tározó vízszintjének változtatását az indokolja, hogy a téli időszakban a nyári magasabb vízszint fenntartása árvízvédelmi szempontból nagyobb kockázatot jelent. Jégtakaró kialakulása után ugyanis egy esetleges árhullám érkeztével a felszakadó jégtömeg veszélyeztetné a védőtöltéseket, az erdőállományt, a turisztikai infrastruktúrát, sőt a kiskörei vízlépcső berendezéseit is.

A hasznosításában érdekelt szervezetekkel egyetértésben a tó téli üzemrendre átállását az elmúlt évben alkalmazott kétlépcsős módszerrel végezték. Ennek megfelelően a tározó leeresztése október 27-én kezdődött, és az alacsonyabb, 560 centiméteres vízállást november 17-re érték el. Három nappal később indult a napi 5 centiméteres ütemű duzzasztás a magasabb, 620 centiméteres téli vízszintre, amely november végére fejeződött be. Az ürítés és töltés során a vízállás egy centiméteres változása egymillió köbméter víztömeg mozgásával jár együtt.

A kétlépcsős vízszint-kombináció mellett a halak biztonságosabb vermelése érdekében döntöttek a halászati hasznosító Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. kérésére. Az első lépcsőben végrehajtott nagyobb mértékű vízszintcsökkentés után ugyanis a halak a sekélyebb részekről a mélyebb vizekbe vándorolnak, ahol a télen fellépő oxigénhiány kisebb veszélyt rejt számukra.

A Kötivizig munkatársai a halászati hasznosító és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság dolgozóival közösen ezen a télen is laboratóriumi vizsgálatokkal, terepi bejárásokkal kísérik figyelemmel a Tisza-tó életét – jelezte Horváth Béla.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.