Dohány és szupermarketek: íme a napi témák a parlamentben

A veszteséges nagyobb üzletek szankcionálásáról is tárgyal az Országgyűlés szerdai ülésén.

MNO
2014. 11. 26. 6:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ház ülése reggel 8 órakor, az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének jogharmonizációs célú kihirdetéséről szóló általános vitával kezdődik.

A képviselők ezt követően mondhatják el véleményüket három, a dohánykereskedelemhez, illetve a trafikokhoz kapcsolódó kormányzati előterjesztésről.

A parlament tárgyalhatja azt a fideszes javaslatot, amely az árbevétel alapján sávosan emelkedő, rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezné a dohányipari vállalkozásokat. Vita kezdődhet arról a kormányzati indítványról is, amely alapján a trafikok csak állami vagy koncessziós szerződéssel feljogosított nagykereskedőtől vásárolhatnának dohányterméket, továbbá a kabinet azon kezdeményezéséről is, amely szerint a trafikok a jövőben rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket és mobil-feltöltőkártyát is árusíthatnának.

Az e heti háromnapos ülés végén kerülhet napirendre a kormány azon javaslata, amely megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését az egymást követő üzleti évben is veszteséges nagyobb üzleteknek. A kabinet azoktól a cégektől várná el a nyereséges működést, amelyek nettó árbevétele az egymást követő két üzleti évben eléri az 50-50 milliárd forintot. A javaslat emellett a világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén is betiltaná a nagyobb szuper- vagy hipermarketeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.