Az ünnepségen felolvasott laudáció szerint a díjazott, Simon Sándorné 14 éves korában csatlakozott a Ferences Világi Rendhez, ahol a kilencvenes évek elején hajléktalanok segítésével foglalkozott, majd részt vett a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány munkájában. Itthon a pestszentlőrinci plébánia hitéletének volt tevékeny szervezője. Fáradhatatlan odaadással segít mindenkinek, határainkon átívelő tevékenysége mellett otthonába is szívesen befogadja a rászorulókat – hangzott el.
Az eseményen részt vett Varga Zs. András alkotmánybíró, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, Spányi Antal megyés püspök, a Katolikus Karitász vezetője, Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Kauser Tibor, a Ferences Világi Rend miniszter generálisa és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete.
Az MKPK 1999 decemberében alapította az elismerést az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, illetve a díjazott személyes példájának felmutatására. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása, 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amelynek előoldala rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat található: „Szent Erzsébet Rózsája díj – Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”.
A Szent Erzsébet Rózsája díj átadóestjének bevételét az MKPK idén az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon javára ajánlja fel.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!