Harrach: A miniszterelnök szava nekünk elegendő

A kormányfő támogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, ez a KDNP-nek „elegendő” – nyilatkozta Harrach Péter.

VZ
2014. 11. 06. 22:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: az, hogy ez módosítással, vagy módosítás nélkül történik, másodlagos.

A KDNP frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a KDNP javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza. A kisebbik kormánypárt az erről szóló törvényjavaslatát csütörtökön be is nyújtotta az Országgyűlésnek. A törvényjavaslat kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását, a többi esetben – így például szombaton – pedig időbeli korlátok közé szorítaná.

A kormány tárgyalt a boltok vasárnapi zárva tartására vonatkozó javaslatról, de döntést még nem hozott – közölte az MTI megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

A KDNP javaslatáról azt követően születhet döntés, miután meghallgatták a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat – hangsúlyozta a szaktárca.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.