Orbán Viktor Gőgösnek: Az ön kérdésének már a címe sem igaz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hétfőn több kérdésre is válaszolnia kellett Orbán Viktornak a parlamentben az azonnali kérdések órájában.

2014. 11. 17. 14:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sneider Tamás „Mit jelent miniszterelnök úrnak az, hogy haladéktalanul?” címmel tett fel kérdést, melyben a szociális munkát végzők megbecsülését kritizálta a kormány részéről.

Orbán Viktor elmondta, Sneider mondandójának 90 százalékával egyetért, miszerint tovább kell javítani a szociális szférában dolgozók helyzetét. „Lépésenként tudunk csak haladni a foglalkoztatás növelésében. A tanári életpályamodell után jön az egyenruhások, rendőrök életpályamodelljének a felállítása, majd a szociális szektor dolgozói lesznek soron” – tért ki rá a kormányfő. Az ágazati bérpótlék szerepel a jövő évi költségvetésben, de mint mondta, egyetért azzal, hogy ez csak tűzoltás, hosszú távon kell megoldani a szociális ágazat életpályahelyzetét.

„Miért tette lóvá a jelölteket a Fidesz?” címmel Schiffer András (LMP) a kistelepülési vezetők bérezését, a fizetések csökkenését rótta fel a miniszterelnöknek. – A kistelepüléseken durván csökkent a jelöltek száma a fideszes módosítónak köszönhetően – mondta Schiffer András.

„Ön komoly vádat fogalmazott meg. Mintha mi annak tudatában csökkentettük volna a fizetéseket, hogy a választás után visszaemeljük, mégpedig úgy, hogy az a kormánypárti polgármestereknek legyen jó. Nincs ilyen szándék, a kormány nem támogat ilyen javaslatot” – nyugtatta meg képviselőtársát a kormányfő. – Miért nem a választás előtt változtatták meg az illetményekkel kapcsolatos szabályozást? – tette fel a kérdést az LMP első embere. Orbán Viktor röviden úgy reagált, a kistelepülések vezetőinek fizetésrendezésére már korábban megtette a javaslatot a kabinet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.