Szerdán a Jobbik kezdeményezésére négyórás vitát tartanak a Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról. Az utolsó ülésnapon kezdődhet vita arról a fideszes kezdeményezésről is, amely szerint március 23-a a magyar zászló és címer napja lehet, arra emlékezve, hogy 1848-ban ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely kötelezővé tette a nemzeti lobogót a közintézményeken. Ugyancsak általános vita kezdődhet arról az új címen beterjesztett kormánypárti indítványról, amely a hűség falvai elnevezést adná az első világháború után Magyarországhoz visszatérő nyugat-magyarországi településeknek.
A parlament két fideszes képviselő kezdeményezésére tárgyalhatja a négy közszolgálati médiaszolgáltató – a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt. – egyesítésére vonatkozó javaslatot is. Az előterjesztés alapján a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-be beolvadna a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytatná tevékenységét.
A jövő heti ülés utolsó napirendi pontja az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló kereszténydemokrata javaslat lehet. A kisebbik kormánypárt képviselői azt szeretnék, ha a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek vasárnap és a munkaszüneti napokon nem nyitnának ki.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!