A börtönökben is ünnep a karácsony

A büntetés-végrehajtási intézetekben karácsonyi műsorokkal, karácsonyfával, bejglivel készülnek.

MNO
2014. 12. 24. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden intézetben karácsonyfát állítanak, lehetőség szerint a zárkákba is kerülnek fenyőágak, és az sem ritka, hogy a fogvatartottak megajándékozzák egymást egy-egy saját készítésű ajándékkal – közölte a vezérőrnagy.

Elmondása szerint már hetekkel korábban az intézetekben működő kulturális csoportok összeállítják a karácsonyi műsort, amelyet nemcsak az intézeten belül adnak elő, de sok esetben azon kívül is. Példaként említette a kalocsai fegyház női kórusát, amely a városi ünnepségen is fellép.

Csóti András hangsúlyozta: az ünnepekkor az egyházak és vallási közösségek szerepe is nő, a büntetés-végrehajtási intézetekbe ebben az időszakban rendszeresen ellátogatnak egyházi vezetők.

Egy főpásztori mise csodálatos élmény egy börtönben, még templomjáró emberek is azt mondják: az intézetekben ilyenkor a csend, az áhítat, az elgondolkodás szinte tapintható – fogalmazott az országos parancsnok.

A beszélők is oldottabban zajlanak ilyenkor, az együttműködő fogvatartottak asztal mellett, kulturáltabb körülmények közt beszélhetnek a hozzátartozóikkal – tette hozzá.

A fogvatartottak asztalára is kerül bejgli: ezt a Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai börtönében működő pékségben sütik. A kezdeményezés nem példa nélküli, az olaszországi Pádua börtönében működő cukrászdában szintén rabok sütik a hagyományos olasz karácsonyi kuglófot. Ahogyan Magyarországon a bejglit, úgy Olaszországban is árulják a süteményt az intézeten kívül is.

Csóti András szerint így próbálják meg elviselhetőbbé tenni a szentestét a fogvatartottaknak. Úgy fogalmazott: december 24-én este olyan mély csend van a büntetés-végrehajtási intézetekben, amit csak az ismer, aki már volt ilyenkor börtönben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.