A NAV vezetőinek lemondását követelik

Ismét tüntettek Budapest utcáin.

MNO
2014. 12. 04. 18:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az „1000 milliárdan a tisztességes adózásért” elnevezésű Facebook-csoport által „A mi országunk! A mi pénzünk” címmel szervezett demonstráció résztvevői emellett azért is demonstráltak, hogy az állam tartsa tiszteletben a magántulajdonhoz való jogot és „ne nyúljon” a magán-nyugdíjmegtakarításokhoz.

Somló Eszter a Népharag csoport képviseletében arról beszélt, hogy továbbra sem vizsgálták át a NAV-ot, és „korrupt” vezetők kezelik az adófizetők pénzét. Kijelentette, eljöhet az az idő, amikor a polgári engedetlenség eszközéhez kell nyúlni.

A tüntetők a beszéd után a Nádor utcán keresztül elindultak a budai Vár felé. Azzal indokolták úti céljukat, hogy a Miniszterelnökség a Várba akar költözni. Amikor a tömeg vége elhagyta a Vértanúk terét, az eleje a Steindl Imre utcánál járt. A demonstrálók a „Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok” feliratú magyar zászló mögött vonulnak.

A Sándor-palotánál Vágó Gábor, az LMP volt országgyűlési képviselője a Népharag csoport képviseletében arról beszélt, hogy a „fideszes fiúk \'legyek én is milliárdos\' játékot játszanak\". Nem csupán törvénybe foglalják saját „tolvajlásaikat”, nem csupán az állami tulajdont „nyúlják le”, hanem úgy szólnak bele a piaci viszonyokba, hogy a „saját haverjaik legyenek az uralkodók” az országban. De ezen az őszön valami megváltozott – folytatta –, hiszen több tízezer bátor ember megy ki az utcára, és nem hagyja magát elnyomni.

Vágó Gábor hangoztatta: „Vida Ildikó, kérjük vissza a tisztességes adózásba vetett hitünket, Mészáros Lőrinc, kérjük vissza a földeket, Lázár János, kérjük vissza a trafikokat, Selmeczi Gabriella, kérjük vissza a trafikokat, Orbán Viktor, kérjük vissza az országunkat!”

Karancsi Tibor volt rendőr, az „olajbotrány kirobbantója” közölte: petíciót indítanak azért, hogy hozzák nyilvánosságra az olajügyek titkosított aktáit.

A demonstráció többi szónoka a korrupció felszámolását követelte.

A tömegben megjelentek baloldali politikusok, ott van az eseményen például Demszky Gábor volt főpolgármester – jelentette a Hír TV tudósítója. A korábbi tüntetésekhez hasonlóan ismét megzavarták a riportert bejelentkezése alatt, egy férfi síppal akadályozta munkavégzésében.

Mint arról korábban beszámoltunk: több internetes oldalon a Hír Televízió riportereinek felpofozására, megdobálására és felgyújtására buzdítottak egyesek a csütörtök esti tüntetés előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.