Bűnözőből lett „civil” tüntető

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem makulátlan a kormányellenes demonstrációkat szervező Balogh Béla múltja.

2014. 12. 01. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tüntetések egy másik szervezőjéről, Gulyás Balázsról (az MSZP-s Gurmai Zita fiáról) kiderítették, másfél éve a KRESZ-t megsértve súlyos közúti balesetet okozott, ami miatt egy kisgyermek súlyos sérülést szenvedett. Gulyás azzal támadott vissza, furcsállja, hogyan szerzett tudomást erről a Hír TV. Egy másik tüntetésszervező zűrös múltja is kiderült: Kalocsai Kinga PM-aktivista ellen személyi szabadság megsértése miatt folyt büntetőeljárás, ám közkegyelem miatt nem kapott büntetést. Ennek kapcsán Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a Hír TV-nek azt mondta: Kalocsai kilépett a PM-ből, amúgy elismert tüntetésszervező, és büszkék, hogy fontos ügyekben a társai lehettek.

Eközben az ugyancsak kormányellenes tüntetéseket szervező Nemes Balázs nem a joggal került összeütközésbe, hanem saját korábbi nézeteivel: róla kiderült, tavaly tavasszal jelentkezett a kancellária gyakornoki programjára, ám nem felelt meg a követelményeknek, ezért nem vették föl.

Mesterházy Attila volt MSZP-elnök tegnap az interneten a Hír TV-t támadta, amiért szerinte ilyen „pitiáner, kicsinyes” ügyekkel foglalkozik, és reméli, emiatt még több ember megy majd az utcákra. Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő pedig ironikusan így reagált a „civil” tüntetésszervezők egyre újabb bűnügyeire: „El a kezekkel Váradytól! Szabad kábítószerezést a nagy hangú milliárdosoknak! P ába az oknyomozó újságírással, ha új-szoclib celebecskék disznóságai derülnek ki!”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.