Deutsch: Szegény Juhász ráfaragott

A fideszes politikus szerint Juhász ugyanúgy hazudik az V. kerületi önkormányzati ingatlanok ügyében, mint a drogügyben.

VZ
2014. 12. 15. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár Deutsch Tamás és Juhász Péter a stúdió előtt kezet fogtak, egyszerre nem akartak leülni Rónai Egonnal beszélgetni az ATV Start hétfő reggel adásában. Így aztán Juhász kezdett, aki megerősítette: vannak, akik szerint Deutsch Tamás korábban drogozott. Az előzmény: a kötelező iskolai drogteszt ötlete kapcsán Deutsch a Parlament TV-nek azt mondta: ő soha életében semmilyen drogot nem próbált ki. Juhász erre úgy reagált: „Tamás, tudom, hogy drogoztál.”

Juhász Péter a Startban megerősítette: tanúk vannak rá, akik az interneten már megszólaltak, és készek bíróságon is beszélni arról, hogy korábban együtt fogyasztottak drogot a fideszes politikussal. Kokaintól kezdve füvön keresztül nagyon sok mindenről beszámolnak az internetes fórumokon – magyarázta Juhász.

Az Együtt önkormányzati képviselője elismerte, hogy ő maga drogfogyasztó volt. Azt mondta, nem azért szólalt meg Deutsch kapcsán, mert problémája van a drogozással, hanem mert álszentnek tartja, hogy Deutsch olyat állított, aminek az ellenkezőjére tanúk vannak. „Ha a tanúk tíz százaléka tényleg vállalja, azt, amit most az internetes fórumokon állít, akkor nem lesz félnivalóm a bíróságon” – mondta Juhász.

A Juhász után a stúdióba ülő Deutsch Tamás kijelentette: belátja, hogy bizonyos körökben szinte ballépés, de „sajnos” az a helyzet, hogy soha életében még csak ki sem próbált semmilyen kábítószert.

„Juhász állítólagos tanúi pont olyanok, mint Juhász” – mondta Deutsch, és hozzátette: elege van abból, hogy magukat közéleti szereplőknek mondó emberek széthazudják magukat. Deutsch szerint Juhász ugyanígy hazudik az V. kerületi önkormányzati ingatlanok ügyében, mint a drogügyben.

A fideszes politikus kijelentette: Juhász állítása a személyes hitelességét érintő durva rágalmazás, ezért száz százalék, hogy Juhász elveszti a pert. „Szegény Juhász ráfaragott”, mondta Deutsch.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.