Drogteszt: a prevenció önmagában nem elég

Nincs legjobb megoldás, ez harc – mondta el a drogteszt kapcsán Beke Sándor pszichológus a Lánchíd Rádióban.

MNO
2014. 12. 12. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakember közölte, nemcsak a 14 évesnél idősebb, hanem már a 12 éves fiatalok is veszélyeztetettek a drog szempontjából. „Ez nehezen kezelhető kérdés, mert az élet felgyorsult, és sok hatás éri a gyereket” – tette hozzá. A droggal való kapcsolatba kerülés sok mindentől függ, egyebek között a családkohéziótól, illetve attól, hogy a gyerek milyen korán kezd el aktívan szórakozni, ugyanakkor jó szülő-gyerek kapcsolat és jó nevelés esetén is belecsúszhat a fiatal a drogkérdésbe – fogalmazott a pszichológus. Hozzáfűzte: ebben a korban különösen jellemző a csoporthoz tartozás kényszere. A politika nem ismeri azokat a mondatokat, hogy „mi van, öcsém, nem mered?” – mondta Beke Sándor.

A drogteszt kapcsán kiemelte, vannak pedagógusok, akik azonnali megoldásért kiáltanak, mások szerint az ellenőrzés a gyermek megalázása. „Nincs legjobb megoldás, ez harc” – jelentette ki a szakember, és hozzátette, hogy a teszt – bár nem tökéletes megoldás – csak az egyik aspektusa a drogellenes politikának. A védekezés másik oldala a prevenció, ám az nem fog tökéletes megoldást hozni. Ha kétszer ennyit költenek rá, lehet hatékonyabb a megelőzés, de önmagában kevés – fogalmazott a pszichológus.

A teljes beszélgetés péntek este hét órától hallható a Lánchíd Rádióban

Kocsis Máté a múlt héten a Facebookon közölte, hogy a 12 és 18 év közöttieknek, a választott politikusoknak és az újságíróknak évenként kötelező drogtesztet írna elő. Az ötletet sokan támadták már e rövid idő alatt is. A Fidesz támogatja a javaslatot, de Rogán Antal frakcióvezető hangsúlyozta, a gyerekek esetében a szülők engedélyére lenne szükség a teszthez. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban azt mondta, a kormány eldöntötte, hogy ebben a ciklusban megtisztítja a drogmaffiától Magyarországot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.