Feljelentették Orbán Viktort

Árok Kornél szerint Orbán Viktornak nem volt joga arra utasítani Vida Ildikót, hogy feljelentést tegyen, ezért feljelentette a kormányfőt.

MA
2014. 12. 15. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának ügyvezetője sajtóközleményben közölte a Kaposvári Rendőrkapitányságnak címzett levelét, melyben kényszerítés bűntette miatt tesz feljelentést Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ellen.

Levelében utal arra, hogy a miniszterelnök parlamenti felszólalása során utasítást adott Vida Ildikónak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének, hogy tegyen feljelentést André Goodfriend amerikai ügyvivő ellen – amennyiben nem teszi, eltávolítja posztjáról. Árok Kornél úgy véli: Orbán Viktornak erre a lépésre nem volt joga, és ezzel valami olyanra kényszerítette Vida Ildikót, amit önszántából a NAV elnöke nem tett volna meg – ezzel pedig megvalósította a kényszerítés bűntettét. „Emellett felmerülhet a hivatali visszaélés gyanúja, nem is beszélve egyéb munkajogi jogsértésekről” – magyarázta.

Emellett arra is utal, hogy az amerikai ügyvivő ezt megelőzően kijelentette: az adóhatóság elnöke nemcsak eltűrte, hogy az általa vezetett szervezetnél korrupció jellegű cselekmények történjenek, hanem a jogsértések elkövetésében ő maga is részt vett. Ezért úgy véli Árok Kornél: Orbán Viktor a kötelességét is megszegte.

„Hazánk Miniszterelnöke hivatalos személy, és mint ilyen minőségében a törvény őt arra kötelezi, hogy amennyiben közvádas bűncselekmény elkövetését, illetőleg annak gyanúját észleli, vagy szerez róla tudomást, úgy feljelentéssel kell élnie a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság felé” – fejti ki levelében.

Sérelmezi továbbá, hogy a miniszterelnök nem tett feljelentést a korrupciós jogsértés kivizsgálására. Kiemelte: az üggyel kapcsolatos eljárás folyamatban van, így eredménye Orbán Viktor előtt sem ismert, ezért véleménye szerint úgy tett utasítást, hogy nem győződött meg arról: André Goodfrind kijelentése megalapozott-e. „Ennek fényében jogszerűen nem utasíthatta volna Dr. Vida Ildikót. Amennyiben viszont magánindítványra üldözendő bűncselekmény történt (rágalmazás, becsületsértés, stb.), úgy annak megtételére szintén nem utasíthat senkit, nem beszélve annak elmaradása esetére ígért szankcióról” – zárja levelét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.