Fizetniük kellett a fideszes kiszavazóknak

A politikusok szavazásonként százezer forintos pénzbüntetést kapnak.

MNO
2014. 12. 18. 18:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzőleg a Vs.hu írt arról, hogy értesülésük szerint Bencsik János pénzbüntetést kapott „kiszavazásért”. Az MTI megkeresésére Balla György frakcióigazgató azt közölte: a Fidesz-frakció szabályzata szerint a kétharmados szavazások „minden alkalommal kötelezőek”, hiszen ezeknél kell a képviselőcsoport teljes körű jelenléte a sikeres döntéshez. Aki kétharmados szavazásoknál nem vesz részt vagy a frakciótól eltérően szavaz, az „a többiek jelenlétét és munkáját teszi vagy teheti értelmetlenné” – fogalmazott a politikus, hangsúlyozva: mindenki szavazhat a frakcióülésen másként, elmondhatja akár a nyilvánosság előtt is a véleményét, de a kétharmados törvényeknél a frakció többségi döntése mindenkire nézve kötelező. Jelezte, a frakció alapszabályát – amely erről rendelkezik – a ciklus elején, ellenszavazat nélkül, egyhangúlag fogadták el.

Balla György közölte: büntetés csak kétharmados jogszabályoknál van, „feles törvények” esetén a Fidesz és a KDNP több mint 30 fős többséggel rendelkezik, így „feles szavazásnál” a frakcióvezetés akár 20-25 képviselő távozását is engedélyezheti. Távol maradni a frakcióvezető engedélyével lehet külföldi út, betegség vagy más, közéleti feladat miatt. A miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettes és a tárcavezetők is egyenként kapnak engedélyt, ha külföldre kell utazniuk, és az érinti a szavazás időpontját – részletezte a frakcióigazgató. Példaként említette, hogy egy hete is kapott engedélyt a távol maradásra a kormánytagok mellett több olyan kormánypárti képviselő, akik a Fideszt képviselték a CDU-kongresszuson.

Orbán Viktor miniszterelnök pedig kedden a belgrádi programja miatt kapott engedélyt a távolmaradásra. A kormányfő az évben egyébként engedély nélkül soha nem maradt távol szavazástól, és soha nem voksolt a képviselőcsoport álláspontjával szemben – tette hozzá. „Hétfőn több képviselőtársunk a frakció döntésével szemben szavazott kétharmados törvénynél”, így Bencsik János, Dankó Béla és Aradszki András – közölte Balla György, megjegyezve, hogy mivel Aradszki András a kereszténydemokrata frakció tagja, rá a KDNP szabályzata vonatkozik, így bármilyen büntetést kizárólag a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szabhat ki rá.

A frakcióigazgató tájékoztatása szerint a fideszes Bencsik Jánosra és Dankó Bélára azonban szavazásonként százezer forintos pénzbüntetést rónak ki. A parlamenti honlap adatai szerint Bencsik János a hétfői határozathozataloknál tartózkodott a szociális ellátásról szóló törvény módosításánál, a trafikok dohánybeszerzését korlátozó törvényjavaslatra – és összegző módosító indítványára – pedig nemmel voksolt. Bencsik a Facebookon azt írta: a sajtóból értesült a büntetésről. „Gyermekeink most tanulják, hogy vannak olyan (magukat kereszténydemokratának tartó) kultúrák, ahol a lelkiismeret pénzben is mérhető – jegyezte meg, zárásul pedig azt tette hozzá, hogy „ezzel együtt is a polgári politikai közösség tagja vagyok, s maradok is”.

Dankó Béla a közszolgálati médiaszolgáltatásra vonatkozó törvénymódosítás kétharmados többséget igénylő – és végül elvetett – összegző módosító javaslatánál nyomott nemet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.