Iskolásokat zaklatott a cserkészvezető?

Szexuális játékokba vonta be a rábízott gyerekeket V. Gábor – derítette ki a Hír TV Célpont című műsora.

2014. 12. 06. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elhangzottak szerint a 41 éves, nőtlen férfi egy cserkészfoglalkozás után ott tartott három fiút, köztük két kiskorút, akikkel férfivá avatási szertartást tartott: pornófilmet nézetett velük, s közös önkielégítésre vette rá őket. A cserkészvezetőt az egyik gyerek szülei megfenyegették: vagy lemond minden tisztségéről s eltűnik a gyerekek közeléből, vagy feljelentik. A férfi a szabad elvonulást választotta – hangzott el a Célpontban.

A cserkészszövetség az ügy kirobbanásakor értesítette Navracsics Tibor veszprémi Fidesz-elnököt a gyanúról, a helyi fideszesek azonban mégis azt állítják: a férfi a mai napig tagja a pártnak, és ügyeiről senki sem hallott. Később az egyik elnökségi tag már azt állította: V. Gábor nem tagja már a helyi Fidesz-csoportnak.

A Célpontban beszámoltak arról is, hogy V. Gábor ismert közéleti figura Veszprémben, 2006 és 2010 között pedig a Fidesz, a KDNP és a Védegylet közös külső szakértője volt az önkormányzat pénzügyi és költségvetési bizottságában.

Solymosi Balázs, a Magyar Cserkészszövetség országos elnökségi tagja a Hír TV-nek arról számolt be, hogy a nyár elején érkeztek be a központba az első hírek V. Gábor ügyeiről.

– A dolog úgy derült ki, hogy a sértett fiatalkorúak szülei egy teljesen más társaságban valamilyen módon utalást tettek erre a dologra. ( ) Hosszas körüljárást tettünk az ügyben, hogy hogy tudjuk legjobban megóvni a fiatalokat, a szülőket, a várost. Minden közösséget, ahova kötődik vagy ahova kötődött ez az ember. Akkor jutottunk arra, hogy a feljelentést a szülők nem szeretnék, mert nem akarják, hogy a gyerekeket meghurcolják, ezért egy bejelentéssel éltünk, és a rendőrséget tájékoztattuk arról, hogy van egy ügy, amelyet ki kell vizsgálni – emlékezett vissza Solymosi Balázs. Hozzátette: V. Gábor telefonon később elismerte, van valóságalapja a rendőrségi iratokban foglaltaknak, ám szerinte a dolgok másképp történtek.

Megszólalt a műsorban Márfi Gyula veszprémi érsek is, aki egyszer már kapott jelzést arról, hogy valami nincs rendben V. Gáborral, de mint mondta, a férfi határozottan tagadott, ráadásul soha egyetlen szülő sem tett panaszt ellene. A Célpont telefonon elérte a gyanúba keveredett férfit, aki annyit mondott, idén abbahagyta a cserkészetet, nem akar nyilatkozni, majd letette a kagylót.

A Veszprémi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben, ismeretlen tettes ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.