Jövőre is nő a közmunkások száma

Havonta átlagosan kétszázezer fő körül alakulhat a közfoglalkoztatottak létszáma.

BA
2014. 12. 15. 11:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztérium a Magyar Hírlappal azt közölte: a téli közfoglalkoztatás keretében decemberben mintegy 142 000, januárban 138 000, februárban pedig 134 000 ember munkavégzése biztosított. Az egyelőre tervezett létszámok jelentősen meghaladják az előző évi adatokat, ráadásul a számok tovább emelkednek egy több mint 28 000 fős uniós projekt képzései révén. A tárca szerint így az idei esztendő tekintetében az éves foglalkoztatás tizenkét havi bontásban számolt havi átlagában megközelíti a kormányzati elvárás szerinti kétszázezer főt – írta a lap.

A legfeljebb 2015. február 28-ig tartó téli programok következő évre áthúzódó pénzügyi kihatása 23 milliárd forint, ezzel együtt az idekapcsolódó, 2014. december 1. és 2015. március 31. között megvalósuló képzésekhez szükséges pénzügyi fedezet – több mint 10 milliárd forint – is rendelkezésre áll – írták.

Hozzátették, hogy folytatódnak az országos közfoglalkoztatási programok, a kistérségi startmunka-mintaprogramok, a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programok, valamint az egyéb értékteremtő mintaprogramok is. A minisztérium közlése szerint most jellemzően azok a projektek mennek tovább, amelyek télen is végezhető tevékenységeket tartalmaznak.

A jövő évi büdzsé tervezetében a közfoglalkoztatási célok megvalósítására 270 milliárd forint szerepel, ez 40 milliárddal haladja meg az idei előirányzatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.