Kocsis Máté: Pofára estek Gyurcsányék

Továbbra sem kell semmilyen helyi adót fizetnie a kerületi lakcímmel rendelkezőknek és az önkormányzati bérlakásban élőknek.

2014. 12. 10. 19:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerdai közleményében azt írta, hogy a jövő évtől a Józsefvárosban minden kiadott ingatlan, lakás vagy akár csak szoba után 28 140 forint éves kommunális adót kell fizetni. „A DK felszólítja Kocsis Mátét, hogy azonnal vonja vissza az aránytalan és igazságtalan különadót, mellyel mindenfajta indoklás nélkül akar újabb bőrt lehúzni a kerületben élőkről” – írta Gréczy Zsolt szóvivő.

Kocsis Máté a Facebookon reagált a DK közleményére. Mint írta, „Gyurcsány Ferenc és csapata ezen a héten sem bírta ki, hogy ne hazudozzon egy jót és ne megszorításokról beszéljen”. A polgármester felidézte a párt hétfői akcióját is: „hétfőn délelőtt még Gyurcsány pártjának pisisei égették le magukat a Józsefvárosi Önkormányzatnál, ma pedig ismét a saját médiájuk hazugságainak áldozatai lettek”.

Kocsis posztjában kiemelte, hogy az általuk kifogásolt rendeletet a DK helyi képviselője is megszavazta. „Ha őt megkérdezték volna, akkor most nem terhelnék újra hazugságokkal a közvéleményt. Egyebekben pedig tényszerűen nem igaz az a sajtóban megjelent állítás, hogy a józsefvárosiakat új adóval terhelnénk. Továbbra sem kell semmilyen helyi adót fizetnie a kerületi lakcímmel rendelkezőknek és az önkormányzati bérlakásban élőknek. Köszönjük a DK mai szerencsétlenkedő közreműködését” – írta a polgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.