Kiemelte: a magyar nemzetpolitikának, határon innen és túl, az elmúlt negyedszázadban kialakult egy meghatározó versenyelőnye és egy meghatározó versenyhátránya. Az előny az, hogy kiszámítható, a hátrány pedig az, hogy nem állt mögötte a magyar politikai osztály teljes nemzeti egyetértése. A következő esztendőkben jó esély nyílik arra, hogy az előnyt növeljék, a hátrányt pedig csökkentsék – jelentette ki.
Szili Katalin korábbi házelnök a KMKF kezdeményezőjeként felidézte a szervezet tíz évvel ezelőtti megalapítását, és azt mondta: nem az vezérelte, hogy kipipálják, tettek valamit a nemzetpolitika területén. Fontos döntésnek nevezte az állampolgárság kiterjesztéséről szóló jogszabály 2010-es elfogadását, és azt mondta, hogy a KMKF asztala körül ülők mindig meg tudták teremteni a minimumot és képesek voltak az együttműködésre.
Az ülés a tervek szerint zárónyilatkozat elfogadásával zárul. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2004 decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tanácsadó intézményként segítse az Országgyűlés munkáját. A KMKF tagjai az Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a szomszédos országok parlamentjeinek, regionális vagy megyei közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!