Mindent elmondanak a csokról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány új intézkedései kedvezően érinthetik a családalapítás előtt álló fiatalokat.

HZS
2014. 12. 31. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt mondta, a kormány szeretné hosszú távon is tervezhetővé tenni a gyermekvállalást, ezért foglaltak törvénybe olyan vállalásokat is, amelyek csak 2016-tól lépnek életbe, ezek között például a kétgyermekesek adókedvezményének kétszeresére növelését. Novák Katalin elmondta, a tájékoztató kampányt elsősorban a világhálón indítják majd el, és közösségi oldalakon is meg kívánnak majd jelenni egyszerű, közérthető kiadványaikkal.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok részleteiről az Emberi Erőforrások Minisztériuma központi ügyfélszolgálatán – telefonon vagy személyesen – már kérhetnek tájékoztatást azok, akik igénybe szeretnék majd venni az állami támogatást, de bármelyik másik új vagy már futó programról is érdeklődhetnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.