Oroszok állítanak szobrot Mindszentynek

A Magyarország utolsó hercegprímásának emléket állító alapítvány ferences diákokat is támogat.

VZ
2014. 12. 09. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bánhidy László (Fidesz–KDNP) elmondta, már a városban van az életnagyságúnál nagyobb, bronzból készült szobor is, amely Mindszenty József bíborost ábrázolja. Vlagyimir Szurovcev alkotását várhatóan a jövő év első felében adják át.

Az alpolgármester hozzátette, az alapítvány és Esztergom között a ferences gimnázium egy Oroszországban dolgozó korábbi tanulója teremtett kapcsolatot, a szervezet több ferences diákot támogat ösztöndíjjal.

Az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány célja, hogy megemlékezzen Európa-szerte azokról, akik áldozatul estek a kontinens harcainak. A szervezet elnöke Mihail Lavrinyenko nyugalmazott katonatiszt.

Bánhidy László elmondta, a szervezet felújítaná Esztergomban a Csalamádé temetőt, ahol orosz, szerb, román és magyar katonák is nyugszanak. Itt emlékművet állítanának az első világháborúban Esztergomnál, Kenyérmezőn és környékén elesett katonák, hadifoglyok tiszteletére.

Az alapítvány támogatja egy első világháborús emlékmű állítását Tokodon, ahol több száz orosz katona halt meg kolerajárványban – ismertette az alpolgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.