Polgárőrök nélkül nincs közbiztonság

A kormány számít a polgárőrségre, és munkájukat egyre több tárca próbálja segíteni.

HZS
2014. 12. 19. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) évzáró pénteki ülésén a fővárosban elmondta: a polgárőrök egyre nagyobb mértékben veszik ki a részüket a közbiztonság fenntartásában, és erre szükség is van. A 2014-es év nagy sikereket hozott a szervezetnek. „A kormány számít önökre és lehetőségeihez mérten mindent megtesz. Ahogy láthatjuk, egyre több tárca próbál segítséget nyújtani az önök munkájához” – hangsúlyozta Tasnádi László.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta: üdvözli azt a kezdeményezést, aminek értelmében az OPSZ-szel egy együttműködési megállapodást kötnek. A rendezvényen a tárca környezetvédelmi államtitkársága és az OPSZ aláírta az említett megállapodást.

Jó évet zárt a polgárőrség – hangsúlyozta Túrós András, az OPSZ elnöke, hozzátéve, hogy sikeresen teljesítették azokat a feladatokat, amelyeket a BM és a rendőrség megfogalmazott. Szólt arról is, eredményként könyvelték el, hogy a választások évében nem volt kampánytéma a közbiztonság. Ebből és a statisztikai adatokból is arra lehet következtetni, hogy a lakosság biztonságérzete „nyugvópontra ért”, ami nagyban köszönhető a rendőrség mellett a polgárőröknek is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy idén nagy hangsúlyt fektettek a külterületek biztonságára: több mint ötszáz lovas polgárőr látott el ilyen feladatot. A szervezetben egyébként több mint 60 ezren teljesítenek szolgálatot, és csak idén mintegy 8 ezerrel nőtt, jövőre pedig újabb 7-10 ezerrel nőhet a számuk – ismertette. A polgárőrök 2014-ben 8-10 százalékkal több, összesen 7,2 millió szolgálati órát teljesítettek köz- és külterületeken – mondta Túrós András, rámutatva, hogy ebből 1,4 millió óra a rendőrséggel közös szolgálat volt.

Az elnök szerint a kormány és a BM segítsége döntően hozzájárult a sikereikhez: idén például 1,2 milliárd forint támogatást, 650 kerékpárt kaptak és 25 millió forintot a lovasok működésére. A rendőrségnek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, valamint a Földművelésügyi Minisztériumnak köszönhetően 184 gépkocsit állíthattak szolgálatba idén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.