Rászorulók segítése: több mint harmincmilliárdos program indul

A háromévesnél fiatalabb gyerekeket és családjukat, a hajléktalanokat, valamint az időseket fogják segíteni.

MA
2014. 12. 15. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán elmondta: az Európai Bizottság jóváhagyta a Rászoruló személyeket támogató operatív programot, elsőként az új uniós költségvetési ciklusban. Közölte, hogy az uniós támogatás összege 29-30 milliárd forint, ehhez 4 milliárd forintot tesz hozzá a kormány. A program lényegében „ételcsomag”, de az élelmiszer mellett tartós fogyasztási cikkeket is adnak a rászorulóknak – tette hozzá.

A miniszter emlékeztetett: a három év alatti gyerekeknek csak kis százaléka jut el a hátrányos helyzetű térségekben a bölcsődébe, ezért az uniós támogatásból vásárolt élelmiszert és más fogyasztási cikkeket, mint például a pelenkákat, gyerekházakon keresztül juttatják el az érintettekhez. Balog Zoltán kiemelte: a gyerekházakban a rászoruló anyák a gyerekneveléshez szükséges ismereteket is elsajátíthatják.

Mindemellett elmondta: a támogatásból 250 ezer embernek nyújtanak majd segítséget, a kisgyermekek mellett a hajléktalanoknak, valamint az idős, alacsony jövedelmű, megváltozott munkaképességűeknek is.

Balog Zoltán kiemelte, hogy az állam fogja megvásárolni az élelmiszereket és a tartós fogyasztási cikkeket, a beszerzésnél pedig előnyt élveznek a hazai, valamint a szociális gazdaságokból származó termékek. Végül ezeket tapasztalattal rendelkező segélyszervezeteken keresztül juttatják el a rászorulókhoz, a segélyszervezeteket pedig pályázaton választják ki.

Kurucz Éva kormányszóvivő jelezte: a 2014–2020 közötti időszakban lehet felhasználni az uniós forrást a leginkább rászorulók támogatására. Kiemelte, hogy a kormány jövőre az uniós forráson túl további milliárdokat fordít a gyermekéhezés felszámolására: 2015 szeptemberétől, a kötelező óvoda bevezetésével már nem lesz olyan gyerek, aki naponta ne kapna háromszor ételt, 2016 januárjától pedig még szélesebb körben teszik ingyenessé a gyermekétkeztetést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.