Schiffer: Nem segédcsapat leszünk valaki mellett

Az LMP társelnöke a 2018-as ambíciók mellett a veszprémi választás tétjéről is szót ejtett.

MNO
2014. 12. 29. 8:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schiffer András a Magyar Hírlap hétfői számában publikált interjúban kifejtette: tudják, Magyarország miképp tud hozzájárulni ahhoz, hogy egy szabadkereskedelmi Európa helyett egy ökoszociális Európa jöjjön létre.

„Azt is látjuk, hogy a jelenlegi magyar politikai térben mindehhez nincsenek meg a természetes szövetségeseink. Így nem lehet más célunk, csak az, hogy saját jogon váljunk kormányzati tényezővé úgy, hogy nem segédcsapat leszünk valaki mellett” – mondta. Hozzátette, ehhez legalább olyan csoda kellene, mint a 2010-es parlamenti bejutásuk, 2014-es feltámadásuk.

A veszprémi összefogás sürgetése egy aktuálpolitikai helyzetre adott válasz lenne az LMP társelnöke szerint.  „Mivel a Fidesz az esélyes, komoly fegyvertény lenne az ellenzék győzelme. Közjogi értelme persze a technikai kétharmadnak ma már nincs, de ezzel együtt azért is fontos a bukása, mert a Fidesz április óta minden kérdésben azzal söpri le az érveinket, hogy a tavasszal ismét ekkora felhatalmazást kapott. Ezt a sekélyes érvet lehet februárban megsemmisíteni” – jelentette ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.