Válaszában L. Simon László államtitkár arra világított rá, hogy baloldali politológusok is elmarasztalták a baloldalt a 8 évnyi regnálás miatt: felfalta őket a korrupció. Azt hitte, a saját pártja kormányzásáról fog beszélni Gőgös. Az MSZP-s politikus többször is közbekiabált, míg L. Simon beszélt, legalábbis erre utalt, hogy az államtitkár beszéde megszakítására kényszerült.
Kövér László házelnök ezt követően arra kérte a baloldali ellenzéket, hogy ne sértegesse a szónokló politikust.
Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP) – „A remény üzenete – pápalátogatás Strasbourgban”
Emlékeztetett a szentatya múlt heti strasbourgi látogatására, amire csaknem 3 évtizede nem volt példa. Hoffmann maga is részt vett a Strasbourgban mondott beszéd elhangzásakor. Egyértelművé tette, a magyar kormányzatnak teljesen ugyanaz az értékrendje, mint Ferenc pápának, ezt pedig hosszasan támasztotta alá példákkal. Azt kívánta, Ferenc pápa szavai hassák át a tetteket is.
Szijjártó Péteré megint a szó: azt mondta, nem szabad eltávolodni a keresztény értékektől, különben Európa veszélybe sodródik. Arra van szükség szerinte, hogy az EU-t erős tagállamok, erős nemzetek alkossák. Kiemelten egyetért azzal, hogy a társadalom alapja a család és a munka becsületét helyre kell állítani, ezt a kormányzat intézkedéseinek sorolásával támasztotta alá. Figyelmeztetett, hogy a világ javainak negyedét-ötödét állítja elő a vén kontinens, de a jóléti kiadások 50 százalékát itt osztják ki, ami világosan mutatja, hogy a jelenlegi helyzet nem fenntartható.
Vona Gábor (Jobbik) – A magyar külpolitikai dilemmákról – stratégiai gondolkodás és konszenzuskeresés a súlyosbodó nemzetközi helyzetben.
Magyarországnak szerinte a legfontosabb, hogy a német–orosz–török hatalmi háromszögben megtalálja a legjobb helyet. Németország, mint fogalmazott, kapu a Nyugat felé, Oroszország Eurázsia irányába, Törökország pedig az iszlám világ felé annak ellenére, hogy talán ezzel a három országgal viaskodtunk a legtöbbet a történelmünk során. Nyomatékosította pártja álláspontját: minimalizálni kell a háborús veszélyt a három ország vonatkozásában, ami Oroszország esetében bizony fennáll. Nincs szerinte semmilyen olyan nemzetközi szerződés, ami felülírná Magyarország békéjét és biztonságát. Ostorozta a NATO-szerződést is, a szövetség szerinte ma már egy támadó csoportosulás, miközben Magyarország békét és semlegességet akar.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!