Továbbra sincsenek bizonyítékok

„Az a fecni nem több, mint egy fecni, azon nincsenek bizonyítékok.”

MA
2014. 12. 04. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország jogállam, egy szövetségestől és baráttól pedig főleg elvárjuk, hogy ilyen ügyekben teljesen tisztán, egyértelműen és felelősen nyilvánuljon meg. Ez mind a mai napig nem történt meg – közölte a kormányszóvivő.
„Az a fecni nem több, mint egy fecni, azon nincsenek bizonyítékok” – mondta arról a dokumentumról, amelyet az amerikai nagykövetség egy munkatársa adott át korábban a magyar félnek a beutazási tilalmakkal kapcsolatban. Kovács Zoltán kijelentette: más olyan dokumentumról, amelyben bizonyítékok lennének, nincs tudomásunk, ilyet a magyar kormány a mai napig nem kapott.

A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válasz friss számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. André Goodfriend a lap kérdésére, hogy vannak-e bizonyítékaik, azt mondta: „azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is”. Arra a kérdésre, hogy arra a két lapra gondol-e, amelyet átadtak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, azt válaszolta, hogy „nem, az a két papírlap nem bizonyíték”.

Közölte: magyar állampolgárok és cégek is adtak információt a magyar hatóságoknak az adóhatóságon belüli csalásokról.

Kovács Zoltán sajtótájékoztatóján a kérdésre úgy reagált: ha valaki vádol, akkor mondja meg, hogy mivel, és csatolja a bizonyítékokat.

Nyílt levélben követelt magyarázatot André Goodfriendtől Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke az ideiglenes ügyvivőnek megjelent interjújában megfogalmazottakra.

Levelében azt írta: az ügyvivő minden eddiginél súlyosabb kijelentést tett, és ezzel egyértelműen arra utalt, hogy ő bűncselekményt követett el. André Goodfriend az Amerikai Egyesült Államok képviseletében magyar kormánytisztviselőkről ország-világ előtt állította: „úgy hisszük, vannak olyan magyar kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt”.

Hozzátette: mivel kitiltása tényét ő hozta nyilvánosságra, nem kérdés, hogy André Goodfriend kijelentése, az eddig meg nem nevezettek mellett, konkrétan rá vonatkozik. Vida Ildikó kitért arra is, hogy személyes találkozásukkor az amerikai ügyvivő nem fedte fel, milyen indokok alapozták meg az ellene hozott intézkedést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.