Vadai-honlap: új határidő

A Központi Nyomozó Főügyészség eljárását ismét meghosszabbították.

2014. 12. 16. 4:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb határidőt jelölt ki a vádhatóság annak a nyomozásnak, amelyet Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori parlamenti államtitkára honlapjával kapcsolatosan rendeltek el – tudta meg a Magyar Nemzet Nagy Andreától, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől. Mint ismert, az ügyben Hende Csaba honvédelmi miniszter tett feljelentést ismeretlen tettes ellen még 2013. július 18-án.

A volt államtitkár hivatali weboldala ügyében folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával rendeltek el nyomozást. Az eljárást ismét – immár sokadszorra – meghosszabbították, 2015. március 6-ig. Mivel az eljárás már több mint egy éve folyik, az új határidőről a Legfőbb Ügyészség hozott döntést. A hűtlen kezelés gyanúja információink szerint azért vetődött fel, mert Vadai államtitkári honlapjának szerkesztésével és az ehhez köthető PR-feladatokkal két külsős céget is megbíztak több millió forintért, miközben ez a HM belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt. A gyanú szerint a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket Vadai írt alá még a HM államtitkáraként. Úgy tudjuk, a külső webes cégekkel Szeredi Péter szerződött, a szocialista Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, aki szintén szerepel az ügyészséghez eljuttatott feljelentésben. Vadai Ágnes ezzel kapcsolatban korábban arra hivatkozott: ha megsértette volna a szabályokat, arról a HM jogászai nyilván tájékoztatták volna, a teljesítést pedig maga a honlap igazolja.

A Magyar Nemzet értesülései szerint Vadai honlapjának egyik fejlesztője, a Magnet-X 2000 Kft. több egykori MSZP-s vezető politikus internetes oldalán is dolgozott a Gyurcsány-kormány idején. A társaság, amely Vadai honlapjára több mint félmillió forintot kapott a HM-től, korábban fejlesztője volt például Újbuda weblapjának is a szocialista Molnár Gyula polgármestersége idején. Ez a cég gondozta ebben az időben Terézváros honlapját, illetve a szocialista Kökény Mihály internetes oldalát, valamint referenciái közé sorolta a Mandur.hu-t, vagyis Mandur Lászlónak, az Országgyűlés egykori szocialista alelnökének weboldalát is. A cég egyik alapítója a főváros informatikai bizottságának külsős tagja volt, másrészt a ferencvárosi testületet erősítette szocialista városatyaként. Többek között tagja volt a IX. kerületi költségvetési bizottságnak, a Magnet-X 2000 Kft. ügyvezetőjével együtt pedig a IX. kerület városfejlesztő cégében is tevékenykedett. A társaság jelenlegi internetes megbízásairól nem sokat tudhatott meg a lap, a telefonszámukon először egy gumiszerviz jelentkezett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.