Vádat emeltek a Fidesz-székház ostromlói ellen

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért, de az egyik vádlott letöltendőt is kaphat egy korábbi ügye miatt.

VZ
2014. 12. 03. 20:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírműsorban emlékeztettek rá: a rendőrök hat embert fogtak el, egyikük – akit a tüntetés után néhány nappal szabadon engedtek – időközben elhunyt. A Fővárosi Főügyészség a többiek ellen vádat emelt „csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság” miatt. A garázdaság minősített esetének büntetési tétele a büntető törvénykönyv szerint három év.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta: a vádirat szerint az egyik férfi betörte a székház ablakát, a másik felmászott az erkélyre és letépett egy redőnyt, a harmadrendű vádlott pedig „két társa segítségével egy vodkásüveget dobott az épületre”. A kerületi ügyészség valamennyiük esetében felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

A hírműsorban elhangzott: az ügy elsőrendű vádlottja egy tatabányai férfi, aki letöltendő börtönbüntetést is kaphat, mert ellene folyik egy másik büntetőeljárás. Abban az ügyben közösség tagja elleni erőszakkal vádolja a Fővárosi Főügyészség. A Pesti Központi Kerületi Bíróságra benyújtott vádirat szerint a férfi tavaly rátámadt a melegfelvonulás résztvevőire.

Az internetadó elleni október 26-i esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment. Megdobálták az épületet, több ablakát bedobták, redőnyöket is megrongáltak, kidöntötték a kerítés egy darabját, és néhányan felmásztak a székház földszinti erkélyére. A tüntetés után őrizetbe vett, majd néhány nappal később szabadon engedett tüntető a 26 éves Rózsa Milán Együtt–PM-es aktivista volt, aki november 6-án elhunyt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.