Bomba az állatkertben, kiürítik a területet

Egy 100 kilós robbanószerkezet került elő a földből. Vonatokat és BKV-járatokat is érint a lezárás.

GB
2015. 01. 20. 10:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várkonyi Melinda elmondta: a rendőrség lezárta a Vágány utca és a Dózsa György út egy-egy szakaszát. Az érintett területen nem járhatnak a Nyugati pályaudvarról induló vagy oda érkező vonatok sem. A lezárt területen a Budapesti Közlekedési Központ járművei sem közlekedhetnek.

Közlése szerint az állatkertből 250 embernek kellett távoznia a gyógyintézetből pedig 150 személynek. A betegeket a területzár feloldásáig más intézményekben helyezik el. További száz ember távozott a lezárt területről – tette hozzá Bátyi Edina.

Hanga Zoltán, a  Fővárosi Állat- és Növénykert sajtószóvivője közölte, hogy az állatokat az állatházakba terelték, ahol egy esetleges robbanás esetén nem sérülhetnek meg a repeszektől, a gondozók pedig az állatkert egy olyan pontján várják ki a robbanótest vizsgálatát, amely a területzáron kívül található. A látogatóknak felajánlották, hogy a most megváltott belépővel egy másik alkalommal felkereshetik az intézményt, aki pedig nem kívánt élni a lehetőséggel, annak visszatérítik a jegy árát – mondta Hanga Zoltán.

Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese közölte: a Nyugati pályaudvar ideiglenesen nem indít és nem fogad vonatokat, és szünetel a vonatközlekedés a becsatlakozó vonalszakaszon. Ezért a Budapest–Cegléd, a Budapest–Lajosmizse, a Budapest–Vác–Szob, illetve a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon késnek a szerelvények.

Mivel a vonatok nem mehetnek be a Nyugati pályaudvarra és nem is indulhatnak onnan, Cegléd felől csak Kőbánya-Kispestig közlekedik valamennyi vonat és onnan indul vissza. Szob-Vác, illetve Vác-Veresegyház felől Rákospalota-Újpest állomásig közlekednek a vonatok - közölte a sajtóügyeletes.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere közölte, hogy a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as és a 105-ös autóbuszok módosított útvonalon közlekednek. A 75-ös és a 79-es trolibuszok helyett, módosított útvonalon pótlóbuszok járnak – mondta a fődiszpécser.

A Hír TV úgy értesült, hogy a robbanószerkezet közel 100 kilós, egyelőre nem tudni, hogy éles-e. A lezárást egy 350 méter sugarú körben terjesztették ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.