Szerinte Berlin számára nyilvánvaló, hogy a magyar fél megpróbál majd tőkét kovácsolni a kancellári látogatásból, viszont azzal, hogy a vizit előkészítése „hosszabb időt vett igénybe”, a német fél jelzi, hogy „nem adta magát könnyen\". További fontos tényező, hogy a német kancellár „az országot látogatja meg\", és nem csupán kormányfő kollégáját, amikor a kétoldalú kapcsolatok keretében hivatalos látogatást tesz egy államban. A német–magyar viszonyrendszer pedig rendkívül szerteágazó, számos rétege, dimenziója van, és ezt a kapcsolatot a kormányközi viszonytól függetlenül is „ápolni kell\" – emelte ki Kai-Olaf Lang.
Az SWP elemzője szerint a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) nagykoalíciós kormányában egyetértés van a budapesti vezetéshez fűződő kapcsolatok alakítását illetően. A fő irányelv az, hogy nem szabad elszigetelni Magyarországot és nem szabad beleavatkozni a belpolitikába. Berlin továbbra is nagy figyelemmel követi a magyarországi helyzet alakulását, és hozzáállását a „kritikus pragmatizmus\" határozza meg. Ennek fontos része a törekvés a bizalom fenntartására, hogy minden közös ügyben legyen lehetőség az együttműködésre, illetve a tárgyalásra, „nyíltan, de nem a nyilvánosság előtt\" – mondta Kai-Olaf Lang.
Angela Merkel budapesti tárgyalásainak lehetséges témáiról azt mondta, hogy várhatóan „központi szerepe\" lesz a magyar–orosz kapcsolatok élénkülésének, különösen az energetika területén, és az Oroszország elleni szankciók ügyében elfoglalt magyar álláspontnak. A német megítélés szerint Magyarország „legitim igénye\" az energiabeszerzési források és szállítási útvonalak diverzifikációja, és abban sincs kivetnivaló, hogy gazdasági érdekeire tekintettel „ambivalensen\" közelíti meg az uniós szankciók ügyét. Ugyanakkor Berlin számára rendkívül fontos az Európai Unió egységes fellépése az ukrán válság kezelésében, és szeretné, ha a magyar vezetés elkötelezné magát amellett, hogy nem folytat „különutas\" politikát – fejtette ki a politikai elemző.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!