Folytatódik a Millenáris Park bővítése

A napokban elkezdődtek a Margit körúti közpark- és mélygarázsfejlesztés második ütemének munkálatai.

MA
2015. 01. 21. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A budai Millenáris Park bővítése tavaly márciusban kezdődött a volt ipari minisztériumi épület bontásával. A Margit körút – Kis Rókus utca – Fény utca – Mammut II. bevásárlóközpont által határolt területen ma már csak két egykori gyárépület áll. A kilencemeletes, 140 méter hosszú létesítményt, valamint egy kisebb irodaépületet augusztus közepére elbontották, a helyükön pedig ideiglenes parkolót alakítottak ki, ismertette a közlemény.

A kormány tavaly augusztus 27-ei ülésén határozott a megmaradt két épület, az egykori Ganz-csarnok és a melegpörgető bontásáról, ezt a tervek szerint júliusra fejezik be. A Swietelsky vezette konzorcium a napokban megkezdte a munkát. Elsőként az ötvenes években épült csarnok tűnik majd el.

A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a másik épület bontása jóval bonyolultabb műszaki feladat, az egykor turbinák tesztelésére szolgáló melegpörgető néhol két méternél is vastagabb vasbeton szerkezetének feldarabolása hosszabb időt vesz majd igénybe, de nyárra az is befejeződik.

A munkálatok idejére a bevásárló központ melletti parkoló egy részét lezárták, azonban a tavaly március előtti kapacitással továbbra is működni fog.

A környék levegőminőségét jelentősen javító zöld parkot és a parkolási gondokat enyhítő mélygarázst az elképzelések szerint 2017-ben vehetik birtokba a budapestiek – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.