Fónagy: Nagyobb a füstje, mint a lángja

A kritikák ellenére marad a január 1-jétől érvényes útdíjrendszer, de lesznek korrekciók.

MNO
2015. 01. 09. 8:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta, hogy a rendszer működését folyamatosan figyelemmel kísérik, és ahol az indokolt, a módosításokat végrehajtják.

Fónagy János szerint a megyei matricák területi érvényességének dolgában kell tisztább helyzetet teremteni. „Én már december elején felvetettem, életszerűbbnek tartanám, ha a matrica mindig a következő megye első útba eső autópálya-lehajtójáig lenne érvényes” – mondta, hozzátéve: jogosnak tűnnek a megyehatárok felett is átívelő Duna-hidak dupla díját firtató felvetések. És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy néhány száz méter fizetős útszakasz miatt az ország kapujának számító repülőtérre sem lehet matrica nélkül eljutni – tette hozzá.

„Összesen öt-hat, könnyen orvosolható hibáról beszélhetünk. Ennek az ügynek nagyobb a füstje, mint a lángja” – fogalmazott a parlamenti államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy milyen számításokat végeztek az útdíjak kiterjesztése, a megyei matricák bevezetése előtt és mennyi bevétellel számoltak, Fónagy János azt válaszolta: vannak tanulmányok, de ezeket később hozzák nyilvánosságra. „A megyei matricák bevezetése az optimista feltételezéseink szerint nullszaldós lesz” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.