Juhász Péter ringbe száll

Az Együtt társelnöke mégis elfogadta a jelölést az elnöki posztra.

Bákonyi Ádám
2015. 01. 30. 3:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár Juhász Péter az Indexnek nemrég arról beszélt, annak örülne, ha Szigetvári Viktor maradna a párt vezetője, információink szerint mégis elvállalná az elnöki posztot. Úgy tudjuk, a jelenlegi társelnököt sokan azzal biztatják, hogy a Rogán Antallal vívott csatáiból származó ismertségét pártelnökként is kamatoztathatná, amit Juhász komolyan fontolgat. A politikust lapzártánkig nem tudtuk elérni, hogy megtudjuk, miért fogadta el a jelölést, ha nem akar az Együtt vezetője lenni. Mindazonáltal forrásaink egybehangzóan állították, hogy a legkomolyabb támogatottságot Szigetvári Viktor élvezi a pártban, így ő a legesélyesebb az elnöki posztra. Mint lapunk elsőként megírta: Bajnai Gordon szakít a politikával, s nem indul újra az Együtt országos politikai tanácsának elnöki tisztéért.

Szigetvári Viktor a demokrácia állapotát országonként vizsgáló Freedom House szerdán megjelent éves jelentésére hivatkozva tegnap bejelentette: az Együtt azt szeretné, ha a parlament vita után módosítaná a választási törvényeket. A Gyurcsány Ferencék által szorgalmazott előre hozott választásokról Szigetvári úgy vélekedett, az ellenzék nem tart még ott, hogy átvegye az ország irányítását, de 2018-ra már alkalmasak lesz erre a feladatra. Szerinte felelőtlenség „polgárháborús helyzetet szítani”, az Együtt arra készül, hogy 2018-ban fair és szabad választáson lehessen legyőzni Orbán Viktort.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.