Kossuth tér: még tovább sátorozhatnak

Tudomásul vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Kossuth téri tüntetés meghosszabbítását.

2015. 01. 16. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téren tavaly augusztusban vert sátrat az Ország Gyűlése Mozgalom az Orbán-kormány távozását követelve. Korábban megírtuk, Szabó Gábor, a mozgalom vezetője kacskaringós utat járt be a Kossuth téri sátorig. 1998-ban az SZDSZ jelöltjeként lett önkormányzati képviselő és frakcióvezető a főváros VIII. kerületében, majd a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat (JVSZ) vezetője lett.

Szabó később a kerület új, fideszes vezetése irányába „nyitott”, itt is pozíciót kapott, s megszervezhette a Jófiúk Biztonsági Szolgálatot, amely az önkormányzattól kapott feladatokat és pénzt. Ám miután kiderült, hogy a Jófiúk élére a hazai alvilág egyik vezetőjének tartott Portik Tamás egykori testőrét és sofőrjét nevezte ki, távoznia kellett. Az SZDSZ és a Fidesz után Szabó próbálkozott az MSZP-nél, az Együtt 2014-nél és a Demokratikus Koalíciónál is. Múlt héten számoltunk be arról, hogy a férfi ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt vádat emelt az ügyészség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.