Lamperth Mónika férje védi a fonyódligeti erőszakolót

Jegesy Andrást a hírek szerint bizonyítékok eltüntetésével vádolja a rendőrség.

GB
2015. 01. 16. 9:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már nemcsak a feltételezett fonyódligeti erőszakolót, hanem annak ügyvédjét is meggyanúsította a rendőrség – írta csütörtökön a Somogytv.hu. A védőt – aki nem más, mint a somogyi szocialista politikus, Lamperth Mónika férje – bizonyítékok eltüntetésével gyanúsítják. Jegesy Andrást előbb telefonon, majd kaposvári irodájában személyesen is próbálta elérni a televízió, de a jogász elhárította az érdeklődést.

Ismert, megerőszakoltak egy lányt az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában augusztus 29-én éjszaka. A nemi erőszakkal a rendezvény fotósát gyanúsítják.

A Somogy TV információi szerint Jegesy Andrást védence kérte meg, hogy hozza el a gólyatáborban maradt személyes dolgait. Hogy az ügyvéd pontosan mikor ért a helyszínre és mit vitt el az egyelőre nem tudni. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pedig egyelőre nem kíván nyilatkozni az ügyben, közleményükben azt írták: a nyomozás érdekeire hivatkozva nem áll módjukban több információt adni. Ha bebizonyosodik a rendőrség gyanúja, akkor nemcsak jogi, hanem szakmai következményekkel is számolnia kell Jegesy Andrásnak.

A televízió dr. Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét kérdezte az esetleges felelősségre vonásról. Bánáti aláhúzta: védői tevékenység bizonyítékok eltüntetésére, elrejtésére nem terjedhet ki, tehát az mindenképpen jogellenes magatartás, és ilyenkor a fegyelmi vétkességet megállapítják, ez azonban nem jár automatikusan a kamarából történő kizárással. Jegesy legfeljebb felfüggesztett kizárást kaphat, és akár 600 ezer forintos pénzbírsággal sújthatják a kaposvári ügyvédet. A legtöbb esetben egyébként pénzkezelési szabálytalanságok, például sikkasztás, kenőpénz elfogadása miatt zárnak ki valakit a Magyar Ügyvédi Kamarából – hangsúlyozta a szervezet elnöke.

Úgy tudni, a nemi erőszakkal vádolt fiú szülei ismerték Jegesy Andrást, ezért bízták meg őt a védelemmel. A hírek szerint a rendőrség január második felében fejezi be a nyomozást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.