Megvan, hogy miért égett le az Andrássy úti palota

Építőipari tevékenység állt a tűz hátterében, az FKI szerint. Pereskedés lesz.

2015. 01. 18. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisdi Mátét azt követően kereste meg az MTI, hogy az Index a Pestisrácok.hu internetes oldalra hivatkozva azt írta: a társasház eleshet a biztosítótól várt több száz millió forinttól, mivel a biztosításukban szereplő záradék értelmében építési tevékenység során keletkezett károkat a kétmilliárd forintos kötvény nem fedezi.

A két portál beszámolója szerint Székely Imola közös képviselő jelezte: bíróságon támadja meg a határozatot, mert szerinte karbantartást végeztek, nem építést. Erre fog hivatkozni akkor is, ha a biztosító nem hajlandó fizetni.

Kisdi Máté ismertette: elsőfokú határozatukat még 2014 nyarán hozták meg az ügyben, amelyet azonban a társasház megfellebbezett. A másodfokú jelentésben – amely a tűz keletkezését is részletezi – az igazgatóság tavaly decemberben szintén az épített környezetről szóló törvény alapján helybenhagyta az első döntést.
A másodfokú határozat nem jogerős, még bírósághoz fordulhat a társasház – tudatta.

A tűz pusztítása után az MTI-nek nyilatkozó építész több milliárd forintra becsülte a helyreállítás költségeit. A VI. kerület képviselő-testülete korábban 250 millió forintot szavazott meg a külső és belső életveszély-elhárítási munkák elvégzésére, és gondoskodott a fedél nélkül maradt tulajdonosok lakhatásáról. A kormány még júliusban jelezte: segíteni kíván a palota helyreállításában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.