Nógrád megye megérezte az újévi földrengést

11 épületben keletkezett kár, a tűzoltóknak egy esetben kellett intézkedniük.

MNO
2015. 01. 02. 7:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angyal Eszter hozzátette: az első, 3,9-es erősségű, 7 óra 43 perckor történt rengést követően a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére 7 óra 45 perckor, Szécsényből érkezett az első földrengéssel kapcsolatos bejelentés. Ezután késő estig összesen 57 jelzés érkezett a megye 26 településéről, köztük Salgótarjánból, Pásztóról, Balassagyarmatról, Bátonyterenyéről is. A lakossági bejelentések elsősorban csak a földrengés észleléséről szóltak, kisebb-nagyobb kárral kapcsolatos bejelentéseket 21 óráig 11 esetben regisztrált az igazgatóság ügyelete. Nagylócról és Salgótarjánból egy-egy, Magyarnándorból, Ludányhalásziból és Szécsényből kettő-kettő, míg Bátonyterenyéről három kárbejelentés érkezett. Ezek jellemzően a padló megrepedéséről, vakolathullásról számoltak be.

Egy esetben kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk: Magyarnándorban veszélyesen megdőlt egy kémény, amit a berceli katasztrófavédelmi őrs munkatársai visszabontottak. A ház így fűtés nélkül maradt, a három lakót ideiglenesen a rokonok szállásolják el. Önkormányzati és egyházi intézményből nem jeleztek károkat. A szóvivő kifejtette: biztonsági okból napközben az igazgatóság munkatársai a térség víztározóinál helyszíni szemléket tartottak, felvették a kapcsolatot a veszélyes üzemek, a köz- és a vasúti közlekedés, valamint a gáz-, víz-, távhő- és áramszolgáltatás szakembereivel. A szemlék és az egyeztetések során kiderült, a létfontosságú közművek zavartalanul működtek Nógrád megyében január 1-jén.

A Hír Televízió által megkérdezett szeizmológus szerint egyáltalán nem meglepő az ismétlődő földrengés Nógrádban, hiszen az elmúlt év adataiból is arra lehet következtetni, hogy a térségben igen aktív a földmozgás, a szakértő ezt az afrikai kontinens és Európa „közeledésének” tudja be. Hozzátette továbbá: újabb mozgásra is lehet számítani a közeljövőben.

4 rengés volt

Iliny község epicentrummal reggel a Richter-skála szerint 3,9-es, délben 4-es erősségű földrengés volt Nógrád megyében. Ezeket délután egy 3,1-es, majd este egy 2,8-as magnitúdójú utórengés követte. Internetes források szerint a földrengést érzékelték a szlovákiai Füleken (Fil’akovo), illetve Heves megye Zagyva-völgyi részének településein is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.