Január végén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felülvizsgálja az új útdíjrendszert. Becsey Zsolt közlekedési helyettes államtitkár a Hír TV-nek azt mondta: elképzelhető, hogy kikerül a fizetős utak közül a ferihegyi gyorsforgalmi szakasz. „Azt tudom mondani, hogy mivel az ingyenes szakaszok fele Pest megyében volt található, mindenképpen egységes logika szerint fogunk értékelni. Az első értékeléseket meg fogjuk tenni január végén, illetve egy éven belül átfogó értékelést fogunk készíteni. Nyilván a kérdést, ami az igazságosság szempontjait érinti, figyelembe fogunk venni” – ígérte a politikus.
Miskolcon sok autós matrica nélkül használta a már fizetős szakaszokat pénteken. Azt mondták: nem hallottak arról, hogy a várost elkerülő részért is fizetni kell, több helyen a táblát sem helyezték még ki. A helyi szocialisták a rendelet visszavonását követelik, a Jobbik pedig attól tart, hogy az autósok nagy része a városon keresztül fog közlekedni, ami dugókat és környezetszennyezést okoz majd.
Óriási érdeklődés, hosszú várakozási idő matricavásárláskor
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetA közlekedési helyettes államtitkár a Hír TV-nek közölte: január végén felülvizsgálják az új útdíjrendszert.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!