Rendeletek a helyi segélyezésről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egy hónapon belül rendeletet kell alkotniuk a települési önkormányzatoknak a helyi segélyezésről.

MNO
2015. 01. 30. 18:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A változtatásokkal az a céljuk, hogy a rászorulók átláthatóbb és igazságosabb keretek között juthassanak hozzá az őket megillető támogatási formákhoz.

Az államtitkár korábban az MTI-nek arról beszélt, több eddigi támogatás elnevezése megváltozik ugyan, de a szociális támogatásokra fordított állami és önkormányzati források együttes összege nem csökken.

A változtatások szerint szociális támogatásokat márciustól két helyről kérhetnek az érintettek: egyrészt a járásoktól, másrészt a helyi önkormányzatoktól (Budapesten mindkettő kerületi szinten működik). A szociális támogatásoknak ennek megfelelően két formája lesz: a járásoknál az úgynevezett jövedelemkompenzáló, míg az önkormányzatoknál kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők.

A jövedelemkompenzáló támogatás célja, hogy mindenki számára biztosítsanak egyfajta minimumot „a túléléshez”, ha nincs más jövedelme. Kiadáskompenzáló támogatást pedig azok kérhetnek, akiknek nehézséget jelent a rezsi vagy más családi kiadás kifizetése.

A járásoktól kérhető jövedelemkompenzáló támogatások közé tartozik továbbra is a közgyógyellátás, az ápolási díj, az időskorúak járadéka. Az önkormányzatoktól két új támogatási forma kerül a járási szintre az aktív korú munkanélküliek ellátásaként. Az egyik a munkaképeseknek nyújtandó foglalkozást helyettesítő támogatás (fht), míg a másik a nem munkaképeseknek nyújtandó egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (korábbi nevén rendszeres szociális segély).

A közfoglalkoztatásban dolgozók nem kapnak fht-t, de amint kikerülnek onnan, a támogatást újra folyósítják nekik.

A jövedelemkompenzáló támogatásokat márciustól teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozzák, az önkormányzatoknak ebben már nem lesz szerepük. A jogosultságot ezekhez a támogatásokhoz a járási hatóságok állapítják meg, országosan egységes elvek alapján.

Az önkormányzatoktól kérhető kiadáskompenzáló támogatások elnevezése márciustól egységesen „települési támogatás” lesz, ebbe tartoznak majd bele a korábbi átmeneti, családi krízis-, lakásfenntartási vagy más címen kifizetett segélyek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.