Rogán nem ért egyet mindegyik javaslattal

Fontos, hogy a pártok egyeztessenek a terrorellenes fellépésről – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

TK
2015. 01. 09. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra reagált, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke pénteki sajtótájékoztatóján egy, a parlamenti frakciókból álló terrorellenes szakpolitikai egyeztető fórum azonnali összehívását javasolta. Ezen az ellenzéki párt kezdeményezné a magyar katonák ázsiai hadszínterekről történő hazahívását, a halálbüntetés visszaállítását, valamint a bevándorlással szembeni zéró toleranciát – tette hozzá az ellenzéki pártelnök.

Rogán Antal erre azt mondta: a konkrét javaslatok közül messze nem ért egyet mindegyikkel, sőt, nem is tartja mindegyiket célszerűnek. Szavai szerint egy öngyilkos merénylő ellen halálbüntetéssel fenyegetőzni „nem biztos, hogy a legcélszerűbb megoldás”.

Azonban azt fontosnak tartja, hogy a terrorellenes fellépéséről egyeztessenek a parlamenti pártok, legyen közös álláspont és ebben legyen konszenzus, „határozott támogatás a kormány háta mögött”. Ezért kezdeményezi a frakcióvezetők megbeszélését a jövő hétre – közölte.

Vona Gábor sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: szerdán új időszámítás kezdődött, a terrorizmus ugyanis „bevándorolt Európába”. Szerinte a párizsi „barbár és aljas” terrorcselekmény nem egyszeri esemény volt, hanem egy tendenciának a kezdete, amely idővel Magyarországra is elérhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.