Tárki: három hónap alatt 14 százalékkal estek a kormánypártok

A preferenciájukat nem vállalók közé vándorolt a Fidesz–KDNP szavazóinak számottevő része október óta.

MNO
2015. 01. 28. 15:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében nem változott jelentősen, januárban 24 százalékon áll a novemberi 25 százalék után, a pártválasztók között azonban 41 százalékra csökkent az érték a korábbi 45-ről. Hozzátették: október óta összességében 14 százalékponttal esett a Fidesz–KDNP támogatottsága ez utóbbi körben, és mindkét csoportban a 2013 elején mérttel azonos szinten áll a párt.

Továbbra is szoros a küzdelem a legerősebb ellenzéki párt pozíciójáért az MSZP és a Jobbik között, kismértékben az utóbbi vezet. A Jobbikra januárban a teljes népesség 12 százaléka szavazott volna, míg az MSZP-re 11 százalék, megegyezően a novemberben mértekkel. A pártválasztók körében a Jobbik 21, az MSZP 19 százalékon áll.

A DK támogatottsága 6 százalékra emelkedett a teljes népességen belül a korábbi 3-ról, míg a pártválasztók körében is 10 százalékra növelték táborukat a novemberi 5-ről. A Tárki ugyanakkor rámutat: csak a következő hónapokban dőlhet el, hogy a növekedés tartós lesz-e.

Az LMP a teljes népességen belül 3, míg a pártválasztók körében 5 százalékon áll a Tárki mérése szerint, és az Együtt, valamint a PM eredménye is változatlan: egyaránt 2 százalékon állnak a bővebb kategóriában, míg a szűkebb körben 4 százalékon.

A preferenciájukat titkoló vagy pártot választani nem tudók aránya változatlanul 42 százalék.

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.