Lehetőség még a finanszírozásra, ha hitelt vett fel a cég vagy tagi kölcsönt biztosítanak a tulajdonosok (a másik tulajdonos a polgármester felesége). Nos, Schwartz 2010-ben kitöltött országgyűlési vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatából kiindulva a városvezetőnek 6,7 milliós lakáshitel-tartozáson kívül volt egy 600 ezer forintos életbiztosítása és egymillió forint készpénze, ugyanannyi pénzintézeti számlakövetelés mellett. Nyolcvan százalékban tulajdonosa a Sy-Murg Kft.-nek, egyéb jelentős vagyontárggyal, megtakarítással nem rendelkezett. A polgármester jövedelme 2014-ben az önkormányzati törvény szerint legfeljebb bruttó 523 350 forint lehetett (igaz, több cégben is felügyelőbizottsági tag).
Schwartz egyébként az egész világot bejárta már vadakat űzve; Dukán László, az AVÉP igazgatója pedig annak a Fekete István Vadásztársaságnak az elnöke, amelynek tagja a polgármester is. Az AVÉP felügyelőbizottságában pedig az Opten szerint ott találjuk azt a Pék Lászlót, akivel Schwartz nemrég a vádlottak padján ült abban a büntetőperben, amelyben a városvezetőre jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és zsarolás miatt kért az ügyész letöltendő szabadságvesztést. A városvezetőt első fokon felmentették.
Többször is kerestük Schwartz Bélát az elmúlt napokban: telefonját nem vette fel, levélben feltett kérdéseinkre pedig nem válaszolt. Érdeklődtünk a helyi ellenzéknél is, ám a fideszes képviselők nem kívánták kommentálni a hírt.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!