Belvízmentesítés: a kormány átcsoportosítja a forrásokat

Akár 150 ezer hektár is kieshet az idén a művelésből, komoly nemzetgazdasági kárt okozva ezzel.

MA
2015. 02. 06. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén elmondta, hogy jelenleg mintegy 100-120 ezer hektár áll tartósan víz alatt, elsősorban az ország keleti és délkeleti térségében. A belvíz már több helyen nehezítette az őszi betakarítást, és akár 150 ezer hektár is kieshet az idén a művelésből, komoly nemzetgazdasági kárt okozva ezzel.

Hatalmas károkat okoz a gazdálkodóknak a belvíz – mondta a Magyar Hírlapnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

 

A lap pénteki számában a szakember kiemelte: kimondottan súlyos a helyzet az elöntött területek nagyságát figyelembe véve, szinte kisebb tavak alakultak ki az Alföldön.

A földművelésügyi és a belügyminiszternek a február 11-i kormányülésen kell beszámolnia arról, hogy a vízügyi igazgatóságok milyen forrásokat igényelnek a belvízmentesítés felgyorsítására. Az ehhez szükséges, a költségvetésen belüli rendkívüli átcsoportosításról ezen az ülésen dönt is a kormány – közölte a miniszter.

Lázár János kifejtette: az elmúlt időszak eredményei bizonyítják, hogy nincs feltétlenül szükség új belvízelvezető rendszerekre, az elmúlt száz évben épült csatornák megfelelő karbantartással képesek lennének a víz elvezetésére.

A védműveknek a közmunkaprogram keretében elvégzett megtisztítása több helyen is évtizedek óta jelentkező problémákat oldott meg – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.