Fejetlenség a Deka ülésén

Végeláthatatlan viták jellemezték az Orbán-kormány megdöntésére életre hívott Demokratikus Kerekasztal (Deka) tegnapi, harmadik plenáris ülését.

Horváth
2015. 02. 16. 5:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferge Zsuzsa szociológus, Iványi Gábor metodista lelkész, Horváth András volt adóhatósági munkatárs és Lovas Zoltán újságíró által alapított szervezet találkozóján a résztvevők csak verejtékes viták után tudtak megállapodni a Deka alapértékeiben. A vontatott diskurzuson rendre olyan alapvető kérdésekben sem értettek egyet, mint a szolidaritás, az egyenlőség vagy a kisebbségek védelme, A gyakran komédiába fulladó eszmecserén többször arról is szavaztak, hogy bizonyos kérdésekről szavazzanak-e.

A rendezvényen több politikus és közéleti személy is megjelent, köztük Herényi Károly, az egykori MDF volt frakcióvezetője, Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi pártelnöke, Kovács László és Balázs Péter volt szocialista külügyminiszterek. Utóbbi egy állásfoglalás-tervezetet is megfogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi látogatása kapcsán. Ezt a résztvevők elfogadták; mások mellett olyan mondatokat tartalmaz, mint az „Orbán Viktor az újabb orosz gázszerződéssel valószínűleg az őt támogató üzleti köröknek akar további zsíros falatokat szerezni, ezenkívül – szokásához híven – a moszkvai törleszkedéssel borsot tör nyugati szövetségeseink orra alá.”

A Dekát néhány hete alapították. Ultimátumuk szerint március 15-ig le kell mondania a kormányfőnek, vagy pártjának kellene félreállítania őt. Ők is – akárcsak Gyurcsány Ferenc – jövő évi előre hozott választásban reménykednek. Szerintük ehhez Orbán-párti és Orbán-ellenes csoportra kell hasadnia a Fidesz–KDNP parlamenti frakciójának. Ők már kiszámolták, hogy a kormányfőbuktatáshoz ötvenhét kormánypárti képviselőt kell „találniuk”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.