Halálra késelték a NAV munkatársát

Súlyos bűncselekmény történt a főváros XX. kerületében, a Géza utcában – értesült a Hír TV.

MNO
2015. 02. 23. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A NAV és az NGM rendkívüli közleménye szerint rendőrség a késelőt a helyszínen őrizetbe vette. A másik munkatárs a műtéti beavatkozásnak köszönhetően túl van a közvetlen életveszélyen. Az elhunyt munkatársat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium saját halottjának tekinti – tartalmazza a közlemény. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium az elhunyt munkatárs családjának részvétét fejezi ki, a másik kollégának mielőbbi felépülést kíván.

A Hír TV tudósítója este hatkor azt közölte, hogy még tartott a helyszínelés, a bűncselekmény háromnegyed kettőkor történt.

A BRFK sajtóreferense elmondta, hogy a Géza utcai lakásban lakó 35 éves férfi támadt rá a NAV két munkatársára.

Egy névtelen bejelentő hívta ki a rendőröket, akik olyan gyorsan kiérkeztek, hogy még a helyszínen elfogták a gyanúsítottat – tudta meg a Hír TV munkatársa.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte az emberölés körülményeinek vizsgálatát és a férfi elszámoltatását.

A hvg.hu úgy tudja, hogy a két NAV-os egy magánszemélyhez szállt ki, aki zavartan viselkedett, és az adóhivatal munkatársaira (akik kormánytisztviselők, vélhetően revizorok) támadt.

Az M1 esti Híradójának információi szerint a gyanúsított egy szobafestő, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, a vámosok feltehetőleg adótartozás miatt jelentek meg nála.

Egyre nagyobb létszámú rendőri erő jelenik meg a pesti Géza utcában, vélhetően valamilyen súlyos bűncselekmény történt – tudósított kevéssel hétfő 17 óra után a Hír TV a helyszínről. A szóban forgó utca elzárt épületén térfigyelő kamera van, aminek adott esetben megvizsgálhatják a felvételét. A helyszínen három rendőrnyomozó is megjelent, és a BRFK szóvivői stábja is megérkezett már. A ház lakóit egyelőre nem engedik be ingatlanjaikba – közölte a Hír TV délután ötkor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.