Közel hetven egyházi intézmény újul meg

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány összesen 1,3 millió forinttal támogatja az épületek renoválását.

MA
2015. 02. 11. 16:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke hangsúlyozta: a Bem rakparton álló épületet, amelyben a szeretetszolgálat időseket és hajléktalanokat ápol, négyszáz évvel ezelőtt építtették a Budára érkező Erzsébet-apácák. Az épületben a rend 1950-es feloszlatásáig szegény betegeket ápoltak. A rendszerváltozás idején a szeretetszolgálat vállalta ezt a szolgálatot, azóta gondozzák munkatársai azokat az embereket, „akik senkinek nem kellettek” – mondta.

Úgy fogalmazott: ez az épület sokaknak feltűnt, sokan szerették volna más célokra használni, de ő „makacsul ragaszkodott” az apácák örökségéhez, akik azt mondták: amíg ez az épület áll, addig a szegény betegeket kell hogy szolgálja.

A szeretetszolgálat elnöke hozzátette, hogy a vállalt küldetés során az épület belsejében igyekeztek emberekhez méltó körülményeket teremteni, a külső felújításra azonban egészen mostanáig nem volt lehetőségük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.