Lázáréknak nem rémlik az egyeztetés?

Elutasította a Magyar Nemzet kérését a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

Győr Ágnes
2015. 02. 10. 4:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döntésüket azzal indokolták, hogy a munkaanyag megismertetése a sajtó munkatársaival hátráltathatná az „össztársadalmi konszenzus” megszületését a Józsefvárosi pályaudvar helyén épülő emlékközpont kapcsán.

A Népszabadság számolt be pénteken arról, hogy a közelmúltban elküldték véleményezésre a koncepciót a Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség, valamint a Zsidó Közösségi Kerekasztal tagszervezeteinek. A lapnak név nélkül nyilatkozó szakértők lesújtó véleményt fogalmaztak meg a 2013. szeptember végén született munkaanyagról, Karsai László történész pedig úgy nyilatkozott, „a dokumentum kétszáz oldalnyi semmi”. A Sorsok Háza projektet vezető Schmidt Mária az ügyben egyelőre nem kívánt reagálni.

Biztosíthatom Önt, hogy ezzel a nyilatkozattal nemcsak én, hanem a magyar zsidóság túlnyomó többsége sem ért egyet, nem látunk semmiféle összefüggést a náci Németország tömeggyilkos vezetői és a jelenlegi Német Szövetségi Köztársaság politikusai között – nyomatékosította Feldmájer Péter a német kancellárnak írt levelében. A Mazsihisz volt elnöke azért írt bocsánatkérő levelet Angela Merkelnek, mert Heisler András a kancellár magyarországi látogatása után úgy nyilatkozott: „Német részről utoljára Adolf Eichmann volt ilyen magas rangú vendégünk”.

Kérdésünkre, hogy miért egy több mint egyéves munkaanyagot küldtek szét az illetékeseknek, a Miniszterelnökség azt válaszolta, nincsen tudomásuk arról, hogy lenne kibővített koncepció. A hivatalos tájékoztatás szerint azért volt szükség a munkaanyag kiküldésére, mert eddig nem történt meg a koncepcióterv érdemi egyeztetése a hazai és nemzetközi zsidó szervezetekkel és a szakmai műhelyekkel. Ez azonban meglepő annak a fényében, hogy a múlt nyáron nemzetközi konzultáció zajlott a Sorsok Házáról. Az egyeztetésen – amelyről tavaly novemberben egy felvétel is kikerült a készülő emlékközpont Facebook-profiljára – részt vett többek közt a kormány illetékes tagja és a zsidó szervezetek képviselői. Heisler András, a Mazsihisz vezetője a felvétel szerint úgy reagált: „Azt látom, ugye, így nem szakemberként is, hogy egy nagyon határozott koncepció van a kiállításra vonatkozóan. Tehát amit itt láttunk, azok már nem elnagyolt elképzelések, hanem egy nagyon határozott, precíz koncepció.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.