Már nincsenek annyira Együtt

A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöksége úgy határozott kilép az Együtt – A Korszakváltók Pártjából.

HZS
2015. 02. 16. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kónya Péter független parlamenti képviselő, a szervezet társadalmi elnöke és Székely Sándor fővárosi képviselő, közlése szerint a közelgő közgyűlésen azt fogják javasolni a tagságnak, hogy a csaknem két éve érvényben lévő politikai stratégiai együttműködési szerződéseket a szervezet ne hosszabbítsa meg, és újakat se kössön.

A közlés szerint Kónya Péter és Székely Sándor kilép az Együttből – amelynek korábban mindketten társelnökei voltak –, erről hétfőn tájékoztatják a párt elnökségét. A platformok megszüntetése egy homogén párt létrehozását célozza meg, azonban mindaz az érték, amit a Szolidaritás képviselt az Együttben, „túl fontos ahhoz, hogy teljesen háttérbe szoruljon” – fogalmaztak. Kónya Péter független parlamenti képviselőként, Székely Sándor fővárosi képviselőként, mindketten a Szolidaritás politikusaként folytatják munkájukat – tették hozzá.

A jelenleg Együtt – A Korszakváltók néven futó politikai szervezet történetét Hans Christian Andersen is megirigyelné. Volt egy három civil szervezetből álló mozgalom, amiből később párt lett. Összefogások, majd a 2014-es választás következett, végül egy korábbi szövetség felbomlása. Most pedig még egyet reccsent az Együtt.

A két politikus azt is javasolja majd a Szolidaritás közgyűlésén, hogy folytassák az együttműködést „a demokrácia helyreállításában érdekelt civil szervezetekkel, mozgalmakkal és pártokkal”, de a szervezet önállóságát hosszú távon tartsák fenn. Szombaton tartották az Együtt – A Korszakváltók Pártjának tisztújító közgyűlését, amelyen Szigetvári Viktort választották meg a párt elnökének. A párt két alelnöke Pápa Levente és Juhász Péter lett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.