Papp András Pál független jelölt

2015. 02. 21. 3:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veszprém megyében üzleti érdekeltségei révén sokakkal áll kapcsolatban a függetlenként induló Papp András Pál. A politikában még nincs tapasztalata, ezért is érte meglepetésként, hogy kimondottan nehezen tudtak ötszáz érvényes ajánlást összegyűjteni. Lobbi- vagy érdekcsoport sem áll mögötte, állítja, így szerinte lényegesen nagyobb mozgástere lehet az Országgyűlésben, mint a pártközpontok, érdekcsoportok irányította politikusoknak,vagy azoknak a politikai kalandoroknak, akik „minden zsákra jók foltnak”. – A kormánypárti képviselő utasításra – adott esetben – kénytelen hátrébb sorolni régiója érdekeit, míg az ellenzéki párt képviselője eleve ellenérzést válthat ki az önkormányzati vezetésből – húzta alá. Szerinte Veszprém térségének legnagyobb nehézsége ma az elvándorlás. A képzett, iskolázott emberek nagyobb arányban hagyják el a térséget, mivel jobb megélhetést találhatnak kelet és nyugat felé egyaránt. A helyi termelékeny vállalkozások fejlődését is a munkaerőhiány akadályozza, vélekedik Papp, s hozzáfűzi: az állapoton csak egy jól átgondolt, a helyi vállalatokkal együttműködő képzési koncepció és a helyben maradók támogatása segíthet. Úgy véli, azon is dolgozni kell, hogy a Balaton felhajtóereje elérjen Veszprémig. A város és a térség csak akkor fejlődhet, ha az önkormányzatok vezetői, a régió képviselője és a jelentős vállalatok, vállalkozók együttműködnek. – Függetlenként – jelentős gazdasági és vezetési tapasztalattal – lehetőségem van rá, hogy a térség érdekeit megalkuvás nélkül képviseljem. Egy független jelölt a mérleg nyelve lehet az Országgyűlésben. Az ismertségemen van mit javítani, mégis a győzelemért indulok – szögezte le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.