Rig Lajost indítja a Jobbik Tapolcán

Vona Gábor elmondta: egy jó programmal és egy hiteles jelölttel győzni tud a Jobbik az időközi választáson.

MA
2015. 02. 12. 14:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vona Gábor elmondta: egy jó programmal és egy hiteles jelölttel győzni tud a Jobbik az időközi választáson. Szerinte ezt valószínűsíti az a tény is, hogy az októberi önkormányzati választáson „meglepetésszerű győzelmet” aratott a párt polgármesterjelöltje.

Hozzátette: a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok is ezt támasztják alá, melyek szerint a Jobbik és a Fidesz között 400 ezer szavazóra csappant a különbség.

A pártelnök tisztességes kampányt ígért és úgy fogalmazott, hogy a többi párt esetleges „sárdobálásán” elegánsan átlépnek majd a kampányidőszakban.

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere (Jobbik) úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi helyzetben szükség van egy „visszafogott, nyugodt, nemzetben gondolkodó erőre”, melyet szavai szerint a Jobbik testesít meg. A jelöltről szólva elmondta, hogy négy gyermek édesapja, és a mentőszolgálat tagjaként dolgozik.

Hozzátette: a Jobbik elkötelezett a társadalom teljes spektrumát érintő problémák feltárásában és azok kezelésében.

Rig Lajos kiemelte, hogy szívügyének tartja az egészségügyet, és évek óta küzd a tapolcai kórház aktív ágyainak visszakerüléséért, ami véleménye szerint az egész térség érdeke.

Veszprém megye 3. számú választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.

A voksolás hatvan település választópolgárait érinti: szavazhatnak Ábrahámhegy, Ajka, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonederics, Balatonrendes, Bazsi, Bodorfa, Csabrendek, Dabronc, Gógánfa, Gyepükaján, Gyulakeszi, Halimba, Hegyesd, Hegymagas, Hetyefő, Hosztót, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Kővágóörs, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Megyer, Mindszentkálla, Monostorapáti, Nagyvázsony, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Nyirád, Öcs, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sümeg, Sümegprága, Szentbékkálla, Szentimrefalva, Szigliget, Szőc, Taliándörögd, Tapolca, Ukk, Uzsa, Veszprémgalsa, Vigántpetend, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalahaláp, Zalameggyes és Zalaszegvár választói is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.