Taroltak a függetlenek a vasárnapi időköziken

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Öt településen tartottak vasárnap időközi polgármester-választást.

MNO
2015. 02. 01. 21:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Somogy megyei Mike választói vasárnap Tóth Árpád független jelöltet, a mintegy 700 lakosú település eddigi vezetőjét választották meg ismét polgármesternek. Az időközi választást itt azért kellett kiírni, mert októberben a polgármesteri tisztségért induló három független jelölt közül kettő – Tóth Árpád polgármester és egyik kihívója, Pécsiné Domján Anikó Csilla – azonos számú, egyaránt 107 szavazatot kapott. A harmadik jelölt, Zavagyil Ildikó akkor 77 voksot szerzett.

Barka Tamás jegyző a szavazatok összeszámolását követően az MTI-nek elmondta: a helyhatósági választáson ezúttal négy független jelöltre adhatta le voksát az 504 választásra jogosult helyi lakos, az októberben indult jelöltek mellett most Kalányos Imre is megmérette magát. A választásra jogosultak közül 314-en adták le szavazatukat, hárman érvénytelenül voksoltak. A polgármesteri tisztséget Tóth Árpád 189 szavazattal nyerte el, és ezzel harmadik ciklusát kezdi. Pécsiné Domján Anikó Csilla 90, Zavagyil Ildikó 20, Kalányos Imre 12 szavazatot kapott vasárnap.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.